Tovább a megkezdett úton - Megalakult az új megyei közgyűlés

Tovább a megkezdett úton - Megalakult az új megyei közgyűlés

2019. október 25-én, a Hajósi Barokk Kastélyban tartotta alakuló ülését a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés, melyet a korelnök, Cseh Ilona és dr. Jobbágy Lajos, a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság elnöke vezetett le. A megyei közgyűlésnek 23 tagja van, ebből 16 főt a Fidesz KDNP, két-két képviselőt a Jobbik, a DK és a Momentum és egyet a Mi hazánk delegált a testületbe. A közgyűlés tagjai az ülésen átvették megbízó levelüket és letették esküjüket. Ezt követően a tagok ismét Rideg Lászlót választották meg elnöknek, aki korábban is vezette a testületet. A kiskőrösi politikus, aki középiskolai matematika-földrajz szakos tanár, 17 éve a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, az elmúlt öt évben elnöke, azt megelőzően alelnöke volt annak. 

Megválasztása után Rideg László megköszönte a választók bizalmát és az elkövetkező öt évre szóló felhatalmazását. „A ránk váró feladat összehangolt munkát, egymásra épülő munkát, és egymás véleményét tisztelő, őszinte kapcsolatrendszert igényel. Szeretném, hogy a megyei közgyűlés továbbra sem a politikai csatározások helyszíne lenne, hanem a megye gazdasági, társadalmi, környezeti fejlődéséért dolgozna. Nem érhetjük be kevesebbel, mint azzal a nemes célkitűzéssel, hogy gyermekeink, unokáink számára biztonságot jelentő otthont teremtünk, ahol lehet dolgozni, ahol érdemes élni, családot alapítani. Ahol településeink nem versenyeznek egymással az erőforrásokért, hanem az együttműködés révén a város élhető, a vidék pedig élővé lesz.” – mondta el ünnepi beszédében Rideg László.

Az újonnan felállt közgyűlés két bizottság, a Pénzügyi és Eljárásjogi Bizottság, valamint a Fejlesztésekért, Turizmusért és Klímaügyekért Felelős Bizottság megalakulásáról szavazott. Zárásként pedig megválasztotta dr. Mák Kornélt és Vedelek Norbertet a megyei közgyűlés alelnökeinek. Dr. Mák Kornél civilben tanár, 2010-től egészen mostanáig Kecskemét Megyei Jogú Város alpolgármestere volt, 2014 óta pedig a KDNP Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöki tisztjét tölti be. Vedelek Norbert közgazdász, történész, középiskolai tanár 2014-2019-ig Baja Város alpolgármestere volt, azt megelőzően Baján a Polgármesteri Kabinetet vezette.

A 2019. október 25-én megalakult közgyűlés tagjai:

  • Cseh Ilona Fidesz KDNP
  • Dr. Demeter András Fidesz KDNP
  • Dongó József Fidesz KDNP
  • Fercsák Róbert Fidesz KDNP
  • Gáspár Ferenc Fidesz KDNP
  • Hornyák Józsefné Jobbik
  • Horváth Roland DK
  • Jankovszki Zoltán Fidesz KDNP
  • Kecskés Mihály Gábor Momentum
  • Lenkei Róbert Fidesz KDNP
  • Magóné Dr. Tóth Gyöngyi Mária DK
  • Dr. Mák Kornél Fidesz KDNP
  • Pap Ágnes Fidesz KDNP
  • Rausch Sándor Fidesz KDNP
  • Rideg László Fidesz KDNP
  • Dr. Skribanek Zoltán Fidesz KDNP
  • Szabadi István Mi hazánk
  • Szántó István Fidesz KDNP
  • Székely Dániel Momentum
  • Szűcs Imre Jobbik
  • Temerini Ferenc Fidesz KDNP
  • Varga Nelli Fidesz KDNP
  • Vedelek Norbert Fidesz KDNP

Várkonyi Éva
Elnöki kabinet

Hasonló cikkek

A járvány elleni sikeres védekezésnek köszönhetően hétfőtől újabb enyhítések jönnek a kormányhivatali ügyintézésben is. Időpontfoglalás nélkül is lehetséges 2020. május 25-től a kormányhivatali ügyintézés a tizenkilenc megyében. A fokozatosan bevezetett enyhítéseknek köszönhetően hétfőtől a veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok cseréjét már előzetes bejelentkezés nélkül lehet intézni Budapesten is. A járványügyi helyzettől függően azonban továbbra is kiemelt fontosságú az egészség védelmét szolgáló óvintézkedések betartása.
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok! Sok szeretettel várjuk az új jelentkezőket zene, néptánc és grafika tanszakjainkra.
Megjelent Kiskőrös város ingyenes közéleti és kulturális havilapjának - a Kiskőrösi Híreknek - a 2020. májusi száma.